1976. június.
Az éles zöld fény felé közeledett és Roo Peterson zuhanni kezdett. Az utolsó amit látott, egy résnyire húzott, gonoszul csillogó szempár volt. Majd még meghallott egy hangos sikolyt és utána mélységes sötétség és csend telepedett elméjére.
Mikor magához tért fény és meleg lengte körül. Feje puha párnákon nyugodott, testét tiszta ruha fedte. Az ágya mellett egy szakállas, félhold alakú szemüveget viselő öreg ült, gondolataiba mélyedve. Majd ahogy Roo kinyitotta a szemeit, elmosolyodva kacsintott a lányra. Az nem viszonozta a boldog gesztust, helyette elkomorodva nézett fel:
-Kudarcot vallottam. Lynette és Narcissa meghaltak.
Az öreg megint elmosolyodott, majd kedvesen megrázta a fejét.
-Tévedsz, Veronica. Mind a ketten élnek, bár Narcissa elég komoly fejsérülést szenvedett.
Veronica arca megenyhült.
-Mi történt?- kérdezte, mikor nem jutott semmi eszébe, a legutóbbi támadásról.
-A Rend majdnem későn ért oda. Miss. Hammilton nem vette észre a jelzést, a többiek meg túlzottan el voltak foglalva a jóslat megfejtésével, Tom pedig kihasználva az alkalmat majdnem megölt téged- Roo látványosan megborzongott, ahogy eszébe jutott a zöld fény.
-Minden bizonnyal tombolni fog, amikor rájön, hogy ÉN halhatatlan vagyok. Legalábbis még- kacagott fel a lány.
-Egészen addig, míg el nem végzed a küldetésedet, amivel Merlin megbízott. Sejtjük, hogy sok évet fog felemészteni az életedből, de tudod, hogy a jó célért cselekszel.
-Tudom. Megszabadítani a világot a gonosztól- suttogta a Halhatatlan lány.
A professzorral való egyre komolyabbá váló csevejüket egy csendes pukkanás zavarta meg. Egy vörös hajú lány állt előttük, egész testéről csurgott a veríték, arca elnyúzott volt, mégis a szemei valami túlvilági fényben égtek.
-Professzor úr, Dumbledore professzor! Megfejtettük! Megfejtettük a jóslatot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése